A Liverpool – Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatában – bejutott az angol Ligakupa elődöntőjébe, miután hazai pályán 5–1-re legyőzte a West Ham Unitedet szerda este. A kiütéses sikerheza magyar válogatott támadó bombagólja adta meg az alaphangot.
A Liverpool vezetőedzője, Jürgen Klopp elégedett volt a játékosai teljesítményével, a szurkolók lelkesedésével azonban már kevésbé. A német szakember hangot is adott nem tetszésének a találkozó utáni sajtótájékoztatón:
„Nem voltam túlzottan elégedett a körülöttem lévő légkörrel. Azt gondoltam, mégis mit akartok?!. Sokat változtatva a csapaton is uraltuk a West Ham elleni meccset. Ha a szurkolók közt lettem volna, végig talpon állva szurkoltam volna, ehelyett mindenki le volt törve, mert nem vertük meg a Manchester Unitedet?! Nem volt meg az az izgatottság, amit korábban éreztem. Szombaton szükségünk lesz az Anfield közönségére. Az Arsenal a héten nem játszott, felkészültek erre a meccsre, szóval az első másodperctől fogva kellenek majd a szurkolóink. Aki túl soknak tartja a focit így decemberben, vagy nincsen olyan hangulatban, az inkább adja oda a jegyét valaki másnak..."



