Jürgen Klopp szerint sokkoló volt a Liverpool 7–2-es veresége az Aston Villa ellen, de annak örül, hogy végül minden játékosa egy darabban hagyta el a pályát.
A vörösök kapusa Alisson hiányzott a mérkőzésről, ő akár hat hetet is kihagyhat a sérülése miatt és a Liverpool bajban van, mert Adrian teljesítménye finoman szólva sem volt meggyőző.
„Tényleg az az egyetlen jó hír, hogy senki sem sérült meg… – mondta Klopp – Sok a sérültünk, de erre nem foghatjuk ezt a vereséget. Ennek a vereségnek semmi köze a hiányzókhoz.”
A német szakember elismerte, hogy a Villa jól teljesített a meccsen, de hozzátette, hogy a csapata is sokat hibázott.
„Jól futballozott az ellenfél, de mi is besegítettünk. A játéknak megvan a maga dinamikája, ha az egyiknek nagyon megy, akkor a másiknak nyilván nagyon nem. Nem szabad ilyennek történnie többet. A szünetben 1–4-nél mondhattam volna, hogy egy kicsit még próbálkozzunk, aztán álljunk vissza és csak védekezzünk, de az nem mi vagyunk.”





