Dárdai Pál nyáron állt fel a Hertha BSC kispadjáról, amelyet már három időszakon keresztül is vezetett. Az új edző, Cristian Fiél irányításával jobban kezdte a szezont a berlini alakulat a Bundesliga 2-ben, azonban a Berliner Zeitung szerint a csapatszellem még a Dárdai-korszakban alakult ki.

Az első hat játéknap után a Hertha BSC jobb helyzetben van, mint az előző szezonban. Az új edző, Cristian Fiél is profitál Dárdai Pál munkájából - kezdi a két szakember összehasonlításról szóló cikket a Berliner Zeitung.
Christian Kattner újságíró kiemeli, hogy míg az előző szezonban hat meccsből mindössze hat pontot tudott összehozni Dárdia alakulata, addig Fiél már tíz egységnél tart. Ezt annak jegyében tudta összehozni az új vezetőedző, hogy a kulcsjátékosnak számító Fabian Reese sérülés miatt még nem léphetett pályára a 2024/25-ös kiírásban, valamint egy ideig még mellőznie kell Linus Gechtert. A sérültek mellett eligazolt a tavalyi szezonkezdeten hét meccsen hat gólig jutó Haris Tabakovic, valamint a védelem egyik alappillére, Oliver Kempf.
A 2023/24-es kiírásban a Hertha mindössze négy találkozón nem kapott gólt, a jelenlegi szezonban viszont a hat meccsből két alkalommal tudták bebetonozni kapujukat. Az új edző alatt a Hertha BSC védekezésben stabilabbnak, támadásban pedig hatékonyabbnak tűnik, mint az előző szezonban – jegyzi meg a portál.
A fiatalok Dárdainál szerezhettek meccsgyakorlatot és tapasztalatot először a Bundesliga 2-ben az elmúlt szezonban, az új osztályban bekövetkezett időnkénti kudarcokból pedig megfelelően levonták a tanulságokat. Az olyan játékosok, mint Derry Scherhant és Ibrahim Maza jelenleg azért virágoznak, mert Dárdai Pál rendszeresen játéklehetőséget adott nekik, vagy épp meg is dorgálta őket, ha hibáztak. Ami ennél is fontosabb, Dárdai olyan csapatszellemet teremtett, amelyből Cristian Fiél is profitál, és amely mind belsőleg, mind külsőleg érezteti hatását
- olvasható az előbb felsorolt negatív mutatók mellett a Berliner Zeitung cikkében.
Tavaly a Hertha a szezon ugyanezen szakaszában a 15. helyen állt, jelenleg a tabella 7. helyét foglalják el.
Forrás: csakfoci.hu

