Ahogy arról reggel beszámoltunk, Kingsley Coman bokasérülést szenvedett a Bayern München és az Augsburg péntek esti összecsapásán, emiatt kétségessé vált a játéka a Liverpool ellen.
Niko Kovac a mérkőzés után elmondta, hogy a játékos nincs jó állapotban, ráadásul ismét a bal bokája sérült meg, ami miatt már többször is hosszabb időt kellett kihagynia.
Szombat délelőtt elvégezték a további vizsgálatokat a 22 éves játékoson, amely során kiderült, hogy akár már kedden, a Liverpool elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen pályára léphet.
A francia szélső korábban arról is beszélt, hogy egy újabb súlyos sérülés és műtét után a visszavonuláson elgondolkodna, de végül a diagnózist követően mindenki megkönnyebbülhetett.
Kingsley Coman három hónap kihagyás után decemberben lépett ismét pályára, és az Augsburg ellen megszerezte első két gólját a Bundesliga 2018/19-es szezonjában, valamint ő készítette elő David Alaba gólját is a 3-2-re megnyert mérkőzésen.
Getty Images

