Leny Yoro Man Utd splitGetty Images & Instagram

Jó híreket kaptak a Manchester United-szurkolók, ekkor térhet vissza a legdrágább nyári igazolásuk


Fogadj 20-szoros szorzóval arra, hogy a magyar válogatott gólt szerez Németország ellen, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)


Alig, hogy bemutatkozott a francia középhátvéd a Manchester Unitedban a Rangers csapata ellen, a következő felkészülési találkozón lábsérülést szenvedett. Ugyanakkor bizakodásra adhat okot, hogy külföldi kiadásunk információi szerint a játékos már mankók nélkül jár, sőt, megkezdte az edzésmunkát a konditeremben. Várhatóan novemberben térhet vissza a pályára.

Unibet
„[A szintén kényszerpihenőjét töltő Rasmus Höjlund és Yoro] pozitívak, felépülőben vannak, és hamarosan viszontláthatjuk őket a csapatban”

– nyilatkozta Erik ten Hag vezetőedző a két játékosa állapotáról.

A cikk lejjebb folytatódik

Mindkét kidőlt kulcsemberére nagy szüksége lesz a holland szakvezetőnek, hiszen három forduló után csak egy győzelem szerepel a Vörös Ördögök neve mellett a Premier League-ben.  

A 18 éves Lille-nevelés 62 millió euró ellenében szerződött az Old Traffordra, ám sérülése miatt egyelőre tovább várat magára a tétmérkőzésen való bemutatkozása.


Unibet

Szavazz! Melyik csapat nyeri a megújult Európa-ligát?

2075 Szavazat

Hirdetés