A szurkolók és a kijutott országok szövetségeinek nyomására a FIFA (Nemzetközi Labdarúgó-szövetség) megváltoztatta a jegyárakat, és egy újfajta, legolcsóbb jegyet vezetett be a 2026-os világbajnokság mérkőzéseire - írta meg a GOAL angol kiadása.
Többek között a Futballszurkolók Szövetsége nevű szervezet (FSA), amely a drukkerek érdekeit hivatott képviselni világszerte, is azt hangoztatta, hogy a FIFA által első körben megadott jegyárak "botrányosak" és "nevetségesek".
Emellett a kijutott válogatottak Labdarúgó-szövetségei is tiltakoztak, így a FIFA egy új jegyszintet alakított ki, amelynek értelmében mind a 104 mérkőzésre elérhetőek lesznek az 51 euróba, átszámítva közel 20 ezer forintba kerülő belépők.
Ezeket a jegyeket a kijutott csapatok szurkolói kapják majd meg, azok elosztását pedig a szövetségek egyénileg szervezik majd - derült ki a FIFA közleményéből, igaz, ezek tíz százaléka les csak fenntartva.
Ugyanakkor a FAS egyik képviselője, Tom Greatrex ezzel kapcsolatban is kifejezte az aggályait.
"Kevés jegyet adnak elfogadható áron, így a szurkolók jelentős része továbbra sem engedheti meg magának a vébére való kiutazást. Az angol válogatott csoportmeccseinek esetében a 4500-ból fenntartott 450 jegy kiosztása konkrétan egy lottósorsolással ér majd fel a szurkolók számára" - zárta.
Sokan abban reménykednek, hogy a FIFA jegyárpolitikája nincsen kőbe vésve, és további árcsökkentésekre is hajlandó lesz a világszövetség.
A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

