A korábbi várakozásoknak megfelelően a csütörtöki órákban hivatalosan is megerősítésre került, hogy a szebb napokat is látott James Rodríguez egyéves szerződést kötött a görög bajnoki címvédő Olympiakosz együttesével.
A 31 éves kolumbiai középpályás az elmúlt szezont a katari Al-Rayyan csapatánál töltötte, ahol azonban nem érezte jól magát és már jó ideje arról lehetett olvasni, hogy visszavágyik az európai labdarúgásba. James 15 mérkőzésen öt gólt és hét gólpasszt regisztrált a csapat színeiben, azonban sérülései és hozzáállása miatt cseppet sem elégedettek vele a klubjánál.
Rodríguez 2014 és 2020 között a Real Madrid alkalmazásában állt, menet közben azonban két idényt kölcsönben eltöltött a Bayern München soraiban, és az utolsó madridi szezonja, a 2019-2020-as kiírás is felejthetően sikerült számára, így a “blancók” háza táján sem lehetett többé téma a visszatérése. Ezt követően még Angliában az Everton színeiben szerepelt, mielőtt a Közel-Keletre igazolt volna.
Új csapatában együtt játszhat egykori realos csapattársával, a közelmúltban szintén a pireusziakhoz szerződő Marcelóval.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

