A Copa América döntőjében találkozott utoljára a két gárda. Akkor Lionel Messiék diadalmaskodtak és elhódították a trófeát, ám Kolumbia sem maradt adós a bosszúval.

James az élre állt és mindkét gólban nagy szerepet játszott. A 25. percben szöglet után visszakapta a labdát, amivel az alapvonal felé indult, majd betekerte középre, ahol a nagy tumultusból Yerson Mosquera emelkedett ki és bólintotta kapuba a játékszert közvetlen közelről.
Hiába volt kiegyenlített mezőnyben a párharc, az argentinok erőt vettek magukon, pontosabban ajtó-ablak helyzetet alakíthattak ki, miután James, valószínűleg nem Nico Gonzálezt akarta kiugratni, de mire észbe kaptak már késő volt.
10 perccel később jóvátette bűnét, ugyanis hosszabb videózás után végül megítélték Kolumbiának a jogos tizenegyest, melyet maga James végzett el. Kellő erővel varrta fel a bal ficakba, Emiliano Martíneznek esélye sem volt a hárításra.
A vereség ellenére Argentína továbbra is vezeti a dél-amerikai csoportot, míg Kolumbia a mezőnyből egyedüliként maradt veretlen.

