A Pakstól érkező Bognár György és csapata nyáron vette át az MTK Budapest szakmai irányítását, azonban az új stáb nem hozta a várt eredményeket, ezért a kék-fehérek közös megegyezéssel szerződést bontottak a szakemberrel és csapatával. Bognárt Horváth Dávid váltja a kispadon.
A legutóbbi hat forduló eredménye alapján a csapat az NB II 20., vagyis utolsó helyén állna, a megszerezhető 18 pontból mindössze kettőt gyűjtött be. 13 fordulót követően az MTK nyolcpontos hátrányban van az első helytől és hatra a még feljutást érő második helytől
– áll a klub indoklásában.
„A szezonkezdet előtt világosság tettük, hogy az MTK-nak az első osztályban van a helye, az azonnali visszajutás a minimumcél, ebben nem kötünk kompromisszumot. A jelenlegi szakmai stábbal sajnos a bajnokság egyharmadát követően már nem látjuk biztosítottnak a célunk elérését, ezért a váltás mellett döntöttünk”
– indokolta Dr. Selei András klubigazgató a változtatást.
Az újonnan kinevezett vezetőedző, Horváth Dávid a jelenlegi szezonban az MTK Budapest második csapatát irányította, valamint az UEFA Ifjúsági Bajnokok Ligájában ő vezette az MTK U19-es csapatát, melynek vezetőedzőjeként egymás után kétszer nyerte meg a hazai bajnokságot. Horváth az előző szezon utolsó négy NB I-es mérkőzésén irányította az MTK-t, ezeken 10 pontot szerezett a csapat, az utolsó pillanatig életben tartva a bentmaradási reményeket.
A klubigazgató elmondta:
„Horváth Dávidra modern MTK-s edzőként tekintünk, aki az elmúlt években többször bizonyította szakmai rátermettségét.” Selei szerint az új szakvezető „jól ismeri a keretet, a legtöbb játékosunkkal eredményesen dolgozott együtt az NB I-ben, az NB III-ban vagy az U19-es csapatban. Az elvárás vele szemben sem lehet más, mint az NB I-es feljutás kivívása.”

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.




