Nagy lendülettel vetették bele magukat a küzdelembe a csapatok, de az iram az első negyedórához érve valamelyest lassulni kezdett. A meccset Dzsudzsák szólógólja pörgette fel, hamarosan válaszolt viszont az Újpest, amely aztán még lesgólig és további helyzetekig jutott a szünetig. A döntetlen állás a hazaiakra nézve volt hízelgő, a fővárosiak ugyanis veszélyesebben futballoztak, a félidő hajrájában a DVSC által rendre eladott labdákból kerültek többször helyzetbe.
Fordulás után változatlanul a lila-fehérek tűntek jobbnak, mégis a Debrecen került ismét előnybe, majd valamelyest visszaállt, és megpróbálta már a támadásépítésben megakasztani az Újpestet. Ezzel meggyűlt a baja a vendégeknek, miközben a DVSC-ben nem volt meg a szükséges kreativitás akkor, amikor birtokolta a labdát. Az újpestiek hamarosan hármas cserével próbáltak frissíteni a csapaton, de alighogy beálltak az új játékosok, máris megszerezte harmadik gólját a hazai együttes.
A DVSC ezzel már eldöntötte az összecsapást, ugyanakkor az utolsó percekben még egy gyors ellentámadásból is betalált, így fölényessé vált a sikere.
OTP Bank Liga, 11. forduló:
Debreceni VSC-Újpest FC 4-1 (1-1)
gólszerzők: Dzsudzsák (18.), Sós (52.), Varga J. (77.), Baráth P. (90.), illetve Simon K. (31.)
Forrás: MTI

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.


