Egyelőre kérdéses, hogy mikor számíthat ismét kulcsemberére, Iscóra a Real Betis. A spanyol középpályás még november végén, az Utrecht elleni Európa-liga-mérkőzésen sérült meg, azóta december 29-én a kitisztították a boka porcát.
A beavatkozást követően a Mundo Deportivo arról írt, hogy még több hónapba is beletelhet, mire újfent a pályán láthatják Iscót a zöld-fehér szurkolók.
Manuel Pellegrini vezetőedző is megszólalt a játékos állapotával kapcsolatban, ám nem tudott semmilyen konkrétummal szolgálni.
"Nehéz megmondani, hogyan halad Isco felépülése - kezdte a chilei mester. - Jelenleg a fiziósokkal végzi a rehabilitációt. Remélhetőleg minél hamarabb a rendelkezésünkre áll majd, mert tudjuk, milyen fontos számunkra, de jelenleg nehéz pontos dátumot megjelölni, hogy mikor játszhat ismét."
Az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes középpályás egy szárkapocscsont-töréssel kezdte a 2025-26-os kiírást, ami miatt csak novemberben léphetett pályára először, éppen a fentebb említett Utrechttel vívott összecsapáson.
Bár szinte a teljes idei idényt az oldalvonalon kívül töltötte, a mögöttünk hagyott szezonban alapembere és csapatkapitánya volt a Konferencia Liga-döntőbe jutott Betisnek. Igaz, akkor is szárkapocscsont-törés hátráltatta az őszi kiírásban.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |



