Németh Antal a magyar edzői kar egyik különleges alakja. Pályafutását Budaörsön kezdte, majd a Vasas akadémiáján folytatta, később a Magyar Labdarúgó-szövetség Pest Megyei Igazgatóságának volt a szakmai igazgatója, majd lett több korosztályos válogatott edzője. Ezt követően a volt magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck segítője, majd utódja lett a dunaszerdahelyi kispadon. A közelmúltban azonban elvált a DAC-tól.
Mi vezetett ahhoz, hogy nem folytathatta a munkát a felvidéken?
Követtem el én is hibát, de ez most bármely másik kollégámnak nehéz feladat lett volna – kezdte Németh Antal. – Érzem a felelősségem, hiszen nem sikerült stabilizálni a csapat játékát és eredményeit, azonban ez most egy összetett szituáció volt. Nyugodtan kezeltem és kezelem a helyzetet, benne volt, hogy ennek vége lesz.
Mi volt a baj?
Szinte hihetetlen, de ebben a szezonban háromszor építettünk csapatot. Elkezdtük nyáron a felkészülést, de akkor nem voltak velünk a közép-amerikai játékosok és azok is csak később csatlakoztak, akik az Európa-bajnokságon szerepeltek. Schäfer András például az utolsó felkészülési találkozón lépett pályára. Meghatározó labdarúgók hiányoztak, közben persze jöttek az új igazolások és akadt olyan, aki elment, több lépcsőben érkeztek és távoztak tőlünk futballisták. Augusztusban újra kellett kezdeni az egész munkát, azonban még ekkor is volt olyan játékosunk, aki fejben nem volt ott, mert tudta, hogy el akar menni. Jött újabb hat labdarúgó és szeptember 11-e volt az első olyan nap, amikor mindenki ott volt az edzésen a végleges keretből. Kialakult egy új keret, amelynek következtében a korábban bevált felállási formát megváltoztattuk. A futballisták az öltözőben és a pályán is keresték a helyüket.
És akkor arról nem is beszélt még, hogy a sérülések sem kerülték el az együttes.
Hihetetlen széria volt ez is. Izomsérülése nem volt senkinek, ellenben egy-egy összecsapás után többeket műteni kellett. Ezzel együtt a szurkolókkal való kommunikáció sem volt tökéletes, hiszen időközben címert cserélt a klub, ami sokaknak nem tetszett. Ez a feszült helyzet hatással volt az új játékosokra. Továbbá történt sok egyéb apróság is, ami befolyásolta a munkát. Nagyon sok döntést kellett hoznunk, hiszen mindenre reagálni kellett az öltözőben. Kicsit úgy éreztük magunkat, hogy most aztán tényleg elromlik minden, ami elromolhat.
Miben döntene másként?
Lehet, hogy nem változtatnék a felkészülés alatt felépített felállási formán, de már mindegy, ezt nem lehet visszacsinálni.
Sok mindent mondott. A felkészülés nehézségeit, a szurkolókkal való konfliktust, a sérüléseket. Valami most nem kerek Dunaszerdahelyen?
Dehogynem! Pozitív folyamatokat látok a klubnál. Most jött el az az időszak, amikor meghatározó játékosok előre tudtak lépni, jobb bajnokságokba, csapatokba tudtak igazolni, valamint a klubon belül is több változás történt. Azonban egy rendszer fejlődése sem mindig töretlen, vannak időszakos megtorpanások. Az én pechem, hogy ez a szakasz most jött el. Ezek nem negatív folyamatok, csak megnehezítik az edző dolgát. A DAC stabil klub, fantasztikus szurkolókkal – szóval a kérdésben szereplő felvetésre válaszolva, minden kerek.
Hogy tekint vissza a dunaszerdahelyi időszakra?
Megtisztelő volt egy ilyen klubnál dolgozni. Az elválás sem volt haragos, megbeszéltünk mindent a tulajdonossal és a sportigazgatóval. Egyszerűen nem úgy szerepelt a csapat, ahogy szerettük volna. A Zsolna és a Michalovce ellen jól játszottunk, nem kaptunk gólt és nyertünk. Majd elmentünk a Liptovsky Mikulas elleni mérkőzésre és kikaptunk 1–0-ra. Utóbbi meccsen a játékunk meg sem közelítette a korábbit. Nyilván hozzá sem nyúltam a működő csapathoz, nem változtattam semmin, hiszen az ellenfél játékstílusa sem indokolta, mégis vereséget szenvedtünk.
Visszatérve még a nyárra: sokáig úgy volt, hogy Schäfer András nívósabb bajnokságba igazol, de végül nem engedték el. Mennyire viselte meg a játékost ez a helyzet?
András egy ambiciózus játékos, aki nemcsak pénzt akar keresni a labdarúgással, hanem magasabb szintre akar lépni. Nehéz volt neki ez a szituáció. A teljesítményén azonban nem látszott semmi. Ő az a futballista, aki minden meccsen jól akar játszani, húzóembere volt a gárdának.
Sokakban él a kép, hogy a felvidéki DAC egy kicsit vörös posztó a szlovákoknak. Ezzel kapcsolatban mit tapasztalt?
Egy kicsit mindenhol az, de azért leginkább a Slovan Bratislava és a Spartak Trnava elleni meccsek tekinthetőek érzelmesebbnek. A DAC magyar csapat, amely egy közösséget képvisel, az említett riválisok elleni meccseken kívül azonban nem annyira éles a helyzet. A játékvezetőkkel kapcsolatban talán csak egyszer tapasztaltam, hogy ellenünk fújnak, nem éreztem őket ellenségesnek. Nem sokat töltöttem a stadionon, vagy Dunaszerdahelyen kívül, de akkor sem tapasztaltam, hogy ferdeszemmel néznének rám.
Mi a különbség a szlovák és a magyar élvonal között?
Az NB I semmivel sem rosszabb. Talán csak annyi az eltérés, hogy a szlovák bajnokság tempósabb, de nem olyan technikás. Most jött néhány fiatal edző a mezőnybe. Ők kicsit modernebb futballt játszatnak a csapataikkal, taktikailag felkészültebbek. A szlovák élvonalban egyszerűbb és gyorsabb a futball, mint itthon.
Mi lesz önnel a jövőben?
Az edzők sorsa nem egyszerű. Nyilván szeretnék a pályán maradni, de nem tudom, hogy kinek van szüksége egy olyan típusú szakemberre, mint amilyen én vagyok. Korábban volt civil állásom, akkor, ha váltani akartam, csak beadtam az önéletrajzom az interneten található akár tucatnyi hirdetésre. A futballban ez nem így van.
Ön milyen típusú edző?
Emberileg és taktikailag felkészült vagyok, aki partneri kapcsolatot szeretne kialakítani a játékosaival, valamint a klub vezetőivel, munkatársaival. Ha hasonlóan gondolkodunk, akkor képes vagyok alkalmazkodni. A lényeg, hogy a klub céljainak megfelelően dolgozzunk. Az egyesület elvárásainak ismeretében alakítom ki a munkámat. Ha az a feladat, hogy maradjunk bent az osztályban, amelyben indultunk, akkor nyilván nem járok naponta a sportigazgató nyakára, hogy a bajnokság megnyerésére alkalmas keretet alakítsunk ki
Korábban sokat dolgozott fiatalokkal. Az utánpótlásban, vagy a felnőttek között szeretné folytatni a munkát?
Nem könnyű kérdés. Friss vagyok még a felnőtt piacon és nem szeretnék éveket várni a következő lehetőségre, mert szeretek dolgozni, szeretek a pályán lenni. Ha jön egy érdekes munka, akkor abban az esetben is elvállalom, ha éppen az utánpótlásból keresnek meg. Nincs az asztalomon tíz ajánlat és ahogy említettem, szeretek dolgozni, ezért már januárban szeretnék elhelyezkedni, nem akarok várni. Szívesen maradnék a felnőtt mezőnyben, de nem derogál, ha fiatalokkal kell foglalkoznom.
A DAC után akár az NB II-ben is vállalna munkát?
A lényeg az, hogy olyan feladat legyen, ami közel áll hozzám. Szerettem a korosztályos válogatottak mellett az U19-es csapattal foglalkozni, hiszen az egy átmeneti korosztály, innen már a felnőttek közé kerülnek a játékosok. Ha jönne egy második ligás csapat, amely azt mondja, hogy szeretné, ha fiatalokat építenék a csapatba és velük szerepelnénk, akkor azon is elgondolkodnék. Sok problémát láttam korábban ebben a korosztályban, talán vannak válaszaim ezekre a helyzetekre.
Azért kérdeztem az NB II-t, mert az NB I-be lényegében lehetetlen bekerülni.
Nem tudom mi kell ahhoz, hogy valaki a magyar élvonalban kapjon kispadot, vagy számít-e egyáltalán az, hogy már dolgoztam a szlovák élvonalban. Nincs kapcsolatom a klubtulajdonosokhoz. A sportigazgatókat ismerem, de nem napi szintű a kapcsolatunk, így nem tudom, hogy mi alapján döntenek. Csak bízni tudok benne, hogy fel tudtam hívni magamra a figyelmet. Bennem megvan az ambíció és a motiváció.
Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.
