Az E-Népújság román portál szúrta ki, hogy az illetékes Központi Játékvezetői Testület bocsánatot kért a CSM Politehnica-Sepsi OSK mérkőzésen történt játékvezetői hiba miatt.
1–0-ra kikapott a Poli Iasi vendégeként a Sepsi OSK a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában, így a szentgyörgyiek egymás után hatodik bajnokijukat veszítették el. Az említett portál azonban felhívta a figyelmet mekkora bírói hiba történt a mérkőzés végén.
A 81. percben egy bal partvonal mellől előreívelt labdába Debeljuh piszkált bele, az megpattant Ispason, és a hálóban kötött ki. A gólt először megadta a bíró, aztán nekifogtak ellenőrizni a videószobában. Húztak egy vonalat a Debeljuh melletti védő vállán, s teljesen figyelmen kívül hagyták, hogy a vonal áthalad egy távolabb található védő lábai között, aki játékban tartotta a csatárt.
Ezt a hibát pedig azzal tetézték, hogy ellenőriztették a bíróval a felvételt, ami lesnél egyáltalán nem szokás, hiszen itt a számítógép mutatja ki, tényszerűen, hogy az volt vagy sem. Miután az ellenőrzés öt percig tartott, és közben a középkezdésre vártak a játékosok, a döntés akkora lélektani csapást jelentett, amiből az OSK már nem tudott felállni, jegyezte meg cikk.
A Központi Játékvezetői Testület az alábbi közleményt jutatta el a klubhoz:
„Elnézést kérünk a videóbíró és a segéd-videóbíró hibájáért, akik nem jól jelölték meg az utolsó előtti védőt. Mindkettejüket felfüggesztettük”
A Sepsi végül nem az említett találkozón, hanem az október 23-án megrendezett Botosani elleni bajnokin törte meg nyeretlenségi sorozatát, a szentgyörgyi alakulat 5-2-re diadalmaskodott. A győzelem azt is jelentheti, hogy Liviu Ciobotariu vezetőedző még megtarthatja állását.

