A magyar válogatott ma este Bosznia-Hercegovina ellen lép pályára a Nemzetek Ligája negyedik fordulójában, Zenicában.
A találkozó tétje hatalmas, ugyanis a két nyeretlen csapat zenicai csatájának győztese szinte biztosan az osztályozót jelentő harmadik helyen zár majd.
A nemzeti csapatnál bevállt recept, hogy a mérkőzés délelőttjén sétálni indulnak a városban, ez most sem történt másképp, a férfi A-válogatott tagjai ezúttal a találkozónak otthont adó Bilino Polje Stadion melletti parkban tartották meg a szokásos meccsnapi sétájukat.

A tét hatalmas
Amennyiben Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai gyűjtik be a három pontot, akkor egyrészt matematikailag versenyben maradnak a negyeddöntőt érő első két helyért, másrészt négy pontra eltávolodnak közvetlen riválisuktól, akiknek így mindkét hátralévő találkozójukat meg kellene nyerniük, hogy legyen esélyük a bennmaradásra. Fordított esetben a bosnyákok kétpontos előnyre tennének szert, így a magyarok kerülnének győzelmi kényszerbe úgy, hogy az utolsó két körben az erősebb hollandokkal és németekkel találkoznak. A döntetlennel nem dőlne el a harmadik hely sorsa, de a nemzeti együttes maradna lépéselőnyben, azaz a bosnyákoknak kellene olyan bravúrt elérniük az előzéshez, mint ami a magyar csapatnak összejött pénteken az Eb-elődöntős hollandokkal szemben.
A csoport másik mérkőzésén az éllovas németek a hollandokat fogadják a müncheni rangadón, ahol a csoportelsőség lesz a tét. A győztes nagy eséllyel az élen végez majd, míg pontosztozkodás esetén a németek maradnak lépéselőnyben.
Az NL lebonyolítása a mostani idényre változott, a négyes első és második helyezettje a jövő márciusi, oda-visszavágós negyeddöntőbe jut, a harmadik ugyancsak tavasz elején osztályozóra kényszerül a B divízió egyik csoportmásodikjával, míg a negyedik kiesik a másodosztályba.
A Nemzetek Ligájával - ha közvetetten is, de - megkezdődött a 2026-os vb-selejtező európai része. Az NL-ből közvetlenül nem lehet kijutni a sportág csúcseseményére, csupán négy pótselejtezős helyet osztanak ki. Ezt az a négy legmagasabban rangsorolt NL-csoportgyőztes szerzi meg, amely a jövő évi hagyományos selejtezősorozatban nem végez a csoportja közvetlen kijutást jelentő első és pótselejtezőt érő második helyén sem.
Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 4. forduló:
hétfő:
Bosznia-Hercegovina - MAGYARORSZÁG, Zenica 20.45 – ÉLŐBEN A GOAL-on!
Németország-Hollandia, München 20.45
A mérkőzéseket IDE KATTINTVA élőben követheted.

