A Ferencváros átigazolási híreivel foglalkozó ulloi129.hu hívta fel rá a figyelmet, hogy a török sajtó értesülései szerint a zöld-fehérek megállapodtak a legutóbb a Fenerbahcét erősítő török válogatott támadó, Serdar Dursun megszerzéséről.
A magyar forrás ugyanakkor hozzátette, hogy ők úgy tudják, hogy nem történt megállapodás a felek között.
Dursun fénykorában kifejezetten eredményes csatárnak bizonyult, a német másodosztály 2020-2021-es szezonjában 27 találattal gólkirály volt. Ezt követően tért haza a Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahcéhoz. Az isztambuli csapat színeiben a 2021-2022-es kiírásban 37 mérkőzésen 15 gólt szerzett, azonban az elmúlt idényben mindössze négy találat, abból egyetlen bajnoki gól fűződött a nevéhez. Szerződése lejártával jelenleg szabadon igazolható.
A Ferencváros eddig Mohammed Abu Fani, Baráth Péter, Mohamed Ali Ben Romdan, Ibrahim Cissé, Halmai Ádám, Tosin Kehinde, Cebrail Makreckis, Alekszandar Pesics és Varga Barnabás megszerzésével erősítette meg keretét a következő szezon kihívásaira.

