Az MLSZ elnöksége úgy döntött, hogy amennyiben a kormány részben vagy egészben feloldja a a koronavírus-járvány kapcsán érvényben lévő tilalmakat, a döntést követően húsz nappal folytatódik az OTP Bank Liga és a Magyar Kupa.
Ha a jövő hét végére ígért rendeletben meghatározott feltételek között engedélyezik majd a csapatedzések megtartását és sportesemények megrendezését, akkor az UEFA nemzetközi felnőtt nagypályás versenyeire kvalifikáló sorozatok indulhatnak újra.
Azaz a férfi és női élvonal, valamint a kupák.
A OTP Bank Liga március közepén, a 25. forduló után szakadt félbe, ám a címvédő és listavezető Ferencvárosnak korábbról a Debrecen és az Újpest elleni mérkőzéseit is pótolnia kellene.
A Simple Női Ligában a 13. forduló volt a legutóbbi, amit le tudtak játszani, az MTK Budapest-Diósgyőr találkozót kivéve. A MK-ban a férfiak és a nők esetében is az elődöntők következnek.
Az első mérkőzésekre a kormányrendelet megjelenésétől számított 20. napot követő első szerdától vagy szombattól (amelyik előbb van), de legkésőbb június 13-tól kerülhet sor.
Forrás: mlsz.hu
vidi.hu