A vasárnapi veresége után közel reménytelen helyzetbe kerülő Budapest Honvéd hétfő délelőtt bejelentette, hogy távozik a klubtól Chris Docherty sportigazgató és Ivan Kepcija szakmai tanácsadó. A skót és a horvát sportvezető a 2021/2022-es szezont követően érkezett Kispestre, s egy esztendőn keresztül dolgoztak a klubnál.
A Honvéd a Mezőkövesd elleni hazai vereség után kieső helyről várhatja az utolsó forduló mérkőzéseit. A MOL Fehérvár egy ponttal előzi meg a fővárosiakat, és amíg a Vidi a már kiesett Vasashoz látogat, addig a Honvéd ellenfele a nemzetközi kupaindulásért hajtó Puskás Akadémia lesz az utolsó körben, vagyis meglehetősen nehéz a piros-feketék helyzete.
A vasárnapi meccs után a Honvéd szurkolói számonkérték a csapat játékosait, akik lehajtott fejjel, szomorúan vették tudomásul a vereséget és a kiesés küszöbére kerülésüket.
"Nagyon nehéz most itt állni, keresem a szavakat, de nehezem találom azokat, csalódott vagyok. Végig küzdöttünk, de többet is hibáztunk hátul, így pedig nem tudunk mérkőzéseket nyerni. Sajnálom, nagyon rosszul érint, hogy most már nem a mi kezünkben van a sorsunk" - mondta Ivan Lovric csapatkapitány a honvedfc.hu-nak.
A kiesés esetén a csapat játékoskeretében is jelentős nagytakarítás várható a nyáron, már csak azért is, mert az NB II-ben nem foglalkoztathatók külföldi játékosok, a kispestiek kerete pedig tele van légiósokkal.
A Honvéd utoljára a 2003-2004-es szezonban szerepelt az NB II-ben.

