Vágó Levente aláírt.
Vágó Levente 2019 nyarán, még az NB III-ban érkezett Kecskemétre, és azonnal alapember lett, a feljutással záruló évben már a csapatkapitányi karszalagot is ő viselte. Mindhárom osztályban, az NB III-ban, az NB II-ben és az NB I-ben is ezüstérmes lett a klubbal, összesen 134 tétmérkőzésen viselte már a lila-fehér szerelést.
A csapatkapitány büszke és boldog, hogy további éveken át is a KTE sikereiért dolgozhat:
– Büszke és boldog vagyok, örülök, hogy megkötöttük ezt a megállapodást. Most már az a célom, hogy ki is töltsem, minél jobb teljesítménnyel, reményeim szerint az NB I-ben. Profi sportolóként mindig arról álmodtam, hogy a legmagasabb szintre jussak el, akkor is így gondolkodtam, amikor alacsonyabb osztályban játszottam még. Az esély egyre kevesebb lett, ahogy haladtam előre a korral, de amikor először jöttem tárgyalni Kecskemétre, akkor komoly jövőt vázoltak fel előttem. Ez valósággá vált, ráadásul igen rövid idő alatt. A legnagyobb büszkeség ebben számomra az, hogy ezen a meredek fejlődési pályán én is a klubbal haladhattam – mondta Vágó Levente.





