Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 4-2-re tudott nyerni a Zalaegerszegi TE a Puskás Akadémia ellen. A vendégek két döntetlen után érkeztek meg Zala megyébe, azonban ponttal már nem tudtak távozni. Hornyák Zsolt vezetőedzőnek meg is volt az éles kritikája a játékosai felé.
Az első félidőben már 3-0-ra is vezetett a ZTE, azonban a játékrész hajrájában sikerült egy gól szereznie a Puskás Akadémiának. A vendégek edzője szerint gyermeteg hibákat vétettek, amelyeket a hazaiak ki is használtak. Véleménye szerint értékelhetetlen volt az első játékrészben látottak.
„Három perc alatt három ilyen hibát elkövetni, ezek gyermeteg dolgok voltak - kezdte Hornyák Zsolt. - Leginkább azt mondanám, hogy rosszul voltunk felkészülve a meccs kezdetére. A Zalaegerszeg mindent jobban csinált az első félidőben, mi meg csak magunkra húztuk őket. Lassúak voltunk, nem nyertünk párharcokat. Három nullánál próbáltunk változtatni a játékunkon, először voltam olyan helyzetben, hogy az első félidő alapján nyolc játékost is le tudtam volna cserélni. A védelem ma nem működött jól, gondolok itt az egész védekező játkunkra, főleg a középpályán, gyerekes hibákkal adtuk oda az ellenfélnek az eredményt, emiatt az első félidőt nem is nagyon tudom értékelni. Készültünk a ZTE stílusára, de ellenfelünk kihasználta a rontásokat, ilyen gyerekes hibákat nem követhetünk el, főleg nem ennyit egy mérkőzésen.”
A tréner megerősítené a támadó szekciót.
„Colleyt nehéz helyettesíteni, van pár szépséghiba, amit majd orvosolni kell a télen, akár egy új csatárral, vagy még egy támadóval, de én azt mondom, ma nem a játékosok minősége döntött, hanem a küzdőszellem. És ebben mi rosszabbak voltunk az első félidőben. Tanulságosnak kell lennie annak, ami ma történt. Remélem, ez többször nem ismétlődik meg, hogy többször ne kövessünk el ilyen hibákat” - mondta Hornyák.
A ZTE vezetőedzője, Márton Gábor sokkal felszabadultabban tudott nyilatkozni a végül 4-2-re megnyert találkozó után.
„Régóta vártunk már arra, hogy nyerjünk, ráadásul azt gondolom, nagyon jól is játszott a csapat, szép gólokat rúgtunk. Mindenképp dicsérendő, örülök, hogy végre megjött a győzelem, nagyon sokat segít az együttesnek, főleg így a szünet előtt. Sok mindent megéltem a fociban, de ez még egy fiatal társaság, a játékosok nagy része rutintalan az NB I-ben, nekik kellenek ezek az építő jellegű sikerek, ráadásul az ország egyik legjobb csapata ellen mutattak ilyen játékot, örülök neki nagyon” - vélekedett a szakember.
Forrás: M4 Sport
