Kecskeméti Széktói StadionBanczik Róbert

Hoppá! 700 millió forintból újul meg a szebb napokat is megélt klub stadionja

Dr. Filus Andor beszélt a téli törökországi edzőtáborról, értékelte az őszt, valamint szóba hozta a korábban Kecskeméten játszó, ma már válogatott futballistákat is. A KTE ügyvezetője ezenkívül bejelentette, hogy a klub otthonában, a Széktói Stadionban 700 millió forintos keretből valósulhat meg újabb fejlesztés.

„Jó hírrel tudjuk meglepni a drukkereket itt az ünnepek alatt: 2026-ban ismét fejlődni tud a Széktói Stadion. Amikor a létesítmény volt az utóbbi években a téma, rendszeresen elmondtam, illetve elmondtuk, hogy nekünk több lépcsőben kell gondolkodnunk. Az NB I-be jutáskor a nulláról kellett elkezdeni a fejlesztéseket saját erőből, első körben legalább megnyithatóvá tenni a városi oldalt. Most ott tartunk, hogy ennek teljes fedése már realitás és megtörténik jövőre” 

– árulta el a klub honlapjának dr. Filus Andor.

„Pályáztunk az MLSZ-nél, TAO forrásból tudjuk majd megvalósítani. 70 százalékát januártól kezdhetjük feltölteni, ehhez jön egy 30 százalékos önrész, melynek biztosításáról az önkormányzat már döntött novemberi közgyűlésén. Ezt ezúton is köszönöm, hiszen a város mindig támogatta a fejlesztési törekvéseinket, ha arra lehetőség nyílt, így van ez most is. Maga a lelátó szerkezet meg fog maradni, a földtöltés megszűnik, acélszerkezetes fedés valósul meg, emellett komfortosabb büfét és vizes blokkot is szeretnénk kialakítani, hogy a kiszolgáló egységek is fejlődjenek. Ami az ütemezést illeti, a munkálatok közvetlenül az utolsó hazai meccs után elindulhatnak a bajnokság végén, nyáron lehetőség szerint le is zajlanak, így a 2026/2027-es bajnokságot már fedett városi lelátóval kezdhetjük. Reményeink szerint az NB I-ben” 

– zárta gondolatai a kecskemétiek ügyvezetője. 

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

Default
Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0