A Slovan Bratislava a gyengélkedő Nitra együttesét fogadta a szlovák bajnokság 10. fordulójában.
A találkozón sima hazai győzelem született, többek között Holman Dávid találatainak is köszönhetően.
A magyar válogatott játékos a 39. minutumban kezdte meg a gólgyártást, majd 1 perccel később ismét betalált, így a 40. percben már 2-0-ra vezetett a Slovan.
Az első félidőben már több találat nem esett, de a második játékrész elején is Holman Dávid vált főszereplővé, hiszen az 53. minutumban megszerezte saját maga és csapata 3. gólját is, amivel klasszikus mesterhármast ért el.
A 26 éves középpályást ezt követően a 61. percben lecserélték, de továbbra sem állt le a Slovan Bratislava és berámoltak még két gólt a hazaiak Strelec David és Nono révén.
A mérkőzés végére tehát kiütéses, 5-0-ás vereséget szenvedett a Nitra együttese, ezzel pedig az utolsó előttiek a szlovák bajnokságban, míg a Slovan a győzelmével az élre állt.
sportky.zoznam.sk


