Hivatalos: Újabb magyar válogatott játékost igazolt a Vidi

Hozzászólások()
molvidi.hu
A horvát bajnokság korábbi gólkirályát is megszerezte a székesfehérvári klub.

A Mol Vidi FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Futács Márkó náluk folytatja a pályafutását, és el is utazik az együttessel a spanyolországi edzőtáborba.

A háromszoros válogatott, horvát gólkirályi címet is szerző csatár legutóbb a Hajduk Split csapatánál szerepelt, ahol az ősszel felbontotta a szerződést, azóta nem volt csapata.

Futács 16 évesen került ki Franciaországba a Nancy játékosaként, majd a Werder Bremen, a Portsmouth, a Blackpool és a Leicester City csapatainál is megfordult, mielőtt visszatért Magyarországra, ahol a DVTK játékosaként Ligakupát nyert.

A támadó tagja volt a 2009-ben U20-as világbajnoki bronzérmet szerző magyar csapatnak, a felnőttek között pedig 2014-ben mutatkozhatott be.

Futács ezt követően szerződött Törökországba, ahol egy szezont töltött az Mersin Idamnyurdu csapatánál, és ezután szerződött Splitbe, ahol pályafutása legnagyobb sikerét elérve 18 találattal gólkirályi címet szerzett.

A cikk lejjebb folytatódik

A 28 éves csatári Elek Ákos után a második magyar válogatott futballista, akit meg tudott szerezni a székesfehérvári klub.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Következő cikk:
Grúz védőt igazolt a Budapest Honvéd
Következő cikk:
Goal elemzés: Emery tökéletes haditervet eszelt ki az ötlettelen Chelsea legyőzéséhez
Következő cikk:
Goal infó: Magyar kapust igazolhat az Olympiakosz
Következő cikk:
Távozik a Ferencváros szerb támadója
Következő cikk:
Hivatalos: Távozik az Arsenal vezető játékosmegfigyelője
Bezárás