Hivatalos: Távozott a Chelsea mellőzött játékosa

Hozzászólások()
Mike Hewitt
A fiatal brazil fél évre kerül kölcsönbe.

A Newcastle United tegnap este hivatalosan is bejelentette, hogy sikerült megszerezniük Kenedy-t a Chelsea-től. A korosztályos brazil válogatott szélső fél évre kerül Rafa Benitez csapatához.

A középpálya szélén és balhátvédként bevethető 21 éves játékos idén is kevés lehetőséghez jutott a Chelsea-nél, épp ezért Antonio Conte úgy döntött, hogy az előző idényhez hasonlóan kölcsönben kell megedződnie a fiatal futballistának.

A cikk lejjebb folytatódik

- Rendszeresen kell játszania, és a Newcastle-be való szerződés igazán jó kihívást jelent majd számára. Ez egy nagyszerű lehetőség, de ő is tudja, hogy meg kell majd küzdenie a helyéért - nyilatkozta a Chelsea edzője.

Kenedy, aki még 2015-ben igazolt a Chelsea-be a Fluminese csapatától, ebben a szezonban három Ligakupa és egy FA kupa mérkőzésen lépett pályára, amelyeken egyszer tudta bevenni az ellenfél kapuját.

Következő cikk:
Az Inter hazai pályán betlizett a Serie A-ban
Következő cikk:
Idegenben nyert az Atletico Madrid és a Valencia is
Következő cikk:
Gulácsiék legyőzésével a Dortmund ismét hat pontos előnyben
Következő cikk:
Az Arsenal nyerte a Chelsea elleni londoni derbit
Következő cikk:
A PSG csatártriója kivégezte ellenfelét a bajnokságban
Bezárás