A 30 éves szélső szerződése nyáron jár le a Tottenham Hotspurnél, a klub pedig nem fogja meghosszabbítani a támadó kontraktusát – erősítette meg Antonio Conte, a sarkantyúsok vezetőedzője.
Az olasz szakember elárulta, hogy Lucas nehéz időszakon megy keresztül, hiszen folyamatosan sérülésekkel bajlódik és hiába szánt neki komoly szerepet a 2022/23-as szezonban, az élet közbe szólt.
Lucas 2018 januárjában érkezett a Spurshöz a PSG-től, 213 mérkőzésen 38 gólt szerzett. A támadó 2019-ben kulcsszerepet játszott a Tottenham Bajnokok Ligája menetelésében, a szélső a csoportkörben a Barcelona ellen szerzett továbbjutást érő gólt, majd az elődöntő visszavágóján valami egészen elképesztő napot fogott ki: mesterhármasával a Spurst fennállása első BL-döntőjébe jutatta.
Azonban a 35-szörös brazil válogatott játékos Richarlison és Kulusevski érkezésével a kispadra került ebben a szezonban, ráadásul a folyamatosan sérülések hátráltatják, így mindössze 2 mérkőzésen lépett pályára kezdőként a bajnokságban, gól még nem szerzett.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.




