Hivatalos: Támadót igazolt az MTK Budapest

Hozzászólások()
mkbudapest.hu
Visszatért a fővárosiakhoz a csatár.

Az MTK Budapest hivatalos oldalán jelentette be szerdán, hogy a kék-fehér klub leigazolta a 29 éves támadót, Simon Andrást.

A játékos nem ismeretlen a fővárosi szurkolóknak, hiszen Simon az MTK-ban nevelkedett és itt is mutatkozott be a magyar élvonalban tizenhat évesen, a 2006/2007-es idényben.

Simon ezt követően 2007-ben a Premier League-ben játszó Liverpoolhoz került, majd megfordult a spanyol másodosztályú Córdobánál és a holland élvonalbeli Excelsiornál is.

A csatárként bevethető játékos 2011-ben tért vissza Magyarországra, a Győri ETO FC, a Lombard Pápa, a Haladás, a Kecskeméti TE és a Gyirmót FC csapatát is erősítette, az előző idényben pedig a Paksi FC-ben játszott.

A cikk lejjebb folytatódik

A korábbi U21-es válogatott labdarúgó jól ismeri a magyar mezőnyt, hiszen 91 alkalommal pályára lépett az élvonalban, 54 másodosztályú mérkőzésén pedig 20 találat fűződik a nevéhez.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Simon András

Bezárás