A Manchester City pénteken hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyezett az Al Ahli együttesével Riyad Mahrez átigazolása ügyében.
Az algériai szélső öt évet húzott le a kékeknél, a hírek szerint a szaúdiak 30 millió eurót fizettek érte.
Mahrez 236-szor szerepelt a Manchester Cityben, 78 gólt lőtt és 59 gólpasszt osztott ki, 11 trófeát nyert, köztük négyszer Premier League-et, egyszer pedig Bajnokok Ligáját.
„A Manchester Cityben játszani megtiszteltetés és kiváltság volt. Azért jöttem ide, hogy trófeákat nyerjek, és élvezzem a futballt, mindezt elértem, és még ennél többet is. Öt felejthetetlen évet töltöttem ennél a klubnál, hihetetlen játékosokkal, fantasztikus szurkolókkal és a világ legjobb menedzserével dolgoztam együtt. A Manchester City örökké az életem része lesz" - nyilatkozta búcsúzóul Mahrez, akit új klubja, az Al Ahli már be is mutatott.





