Hivatalos: Ronaldinho visszavonult

Hozzászólások()
AFP/Getty
Befejeződött a brazil varázsló pályafutása.

Vége - ezúttal hivatalosan is.

Az O Globo-nak adott interjújában Roberto Assis, Ronaldinho bátyja, egyben ügynöke bejelentette, hogy a Barcelona korábbi klasszisa végleg visszavonult a futballtól, és már arra is vannak terveik, mihez kezd most a labdazsonglőr.

- Befejezte. Itt a vége. Megadjuk a módját a visszavonulásának, olyan nagyszabású lesz, amilyet megérdemel. Számos eseményt szervezünk ezzel kapcsolatban, Brazíliában, Európában és Ázsiában is szeretnénk őt elbúcsúztatni. Természetesen a brazil válogatottal is együttműködve velük is szeretnénk szervezni egy mérkőzést. Az a tény, hogy Ronaldinho már tíz éve a Barcelona nemzetközi nagykövete, megkönnyíti a helyzetünket, és a Nike is segítségünkre van a programsorozat kialakításában. Jelenleg három rendezvény van, amelyek már biztosan megrendezésre kerülnek, a következő március elsején lesz, Mexikóban - árulta el Assis.

A világszerte ismert és elismert Ronaldinho a Gremio gárdájában nevelkedett, majd a PSG-ben robbant be Európába, és a Barcelonában vált legendává.

A cikk lejjebb folytatódik

A gránátvörös-kékek után megfordult az AC Milan, a Flamengo, az Atlético-MG, a Querétaro és a Fluminense együttesében is, és a brazil válogatottnak is emblematikus figurája volt.

Utolsó profi mérkőzését 2015-ben játszotta, azóta csak barátságos találkozókon, jótékonységi és hírverő meccseken lépett pályára.  

Következő cikk:
Hivatalos: Nagy múltú angol csapathoz igazolt a Real Madrid kapusa
Következő cikk:
Az Inter hosszabbítana kulcsemberével
Következő cikk:
Morata Spanyolországban, Batshuayi Franciaországban folytathatja
Következő cikk:
Ronaldo igazi szupersztárral ünnepelte a legújabb trófeáját
Következő cikk:
Hivatalos: Magyar válogatott középpályással erősít az Eszék
Bezárás