Az idény végén elhagyta Fehérvárt Loïc Nego, miután lejárt a szerződése a csapattal. Szabadon igazolható játékosként visszatért szülőföldjére.
Hivatalos honlapján jelentette be a francia élvonlba feljutó Le Havre, hogy két éves szerződést kötött a 27-szeres magyar válogatott szélsővel Loïc Negoval. A francia-magyar állampolgárságú játékos fiatalabb korában a Nantes együttesében, valamint később az AS Romától kölcsönben a belga Standard Liége-ben is szerepelt.
A Ligue 2 bajnoka azután viszi vissza Franciaországba a 32 éves védőt, hogy 2012-ben az Újpestre, majd három évvel később Fehérvárra igazolt. Nego azóta minden sorozatot figyelembe véve 312 mérkőzésen lépett pályára a piros-kékek színeiben, ezalatt pedig 39 találat és 49 előkészítés fűződött a nevéhez.



