Unibet

Hivatalos: Kondás Elemér a DVTK új vezetőedzője

Nyerj 8 milliót az Unibeten! Tippelj az EL-döntővel kapcsolatban és vidd a milliókat!

A Disógyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy a következő szezontól Kondás Elemér lesz a csapat új vezetőedzője. Kondás félig meddig hazatér, hiszen a szikszói születésű tréner gyermekként a Miskolctól alig két kilométerre található Szirmabesenyőben nőtt fel, és itt ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival is. A DVTK új vezetőedzője élete nagyrészét Borsodban töltötte, harminc éves koráig kizárólag Borsod-Abaúj-Zemplén megyében futballozott, erősítette a  Borsodi Bányászt, játszott a miskolci Honvéd Papp József SE színeiben és éveken keresztül viselte a Kazincbarcikai Vegyész csapatkapitányi karszalagját. Egy évet pedig a Diósgyőrnél is eltöltött, az 1985/86-os szezonban tíz bajnokin húzta magagára a piros-fehér mezt. Legnagyobb sikereit mégis a szomszédban, Debrecenben érte el edzőként, 2011 és 2016 között két bajnoki címet és két magyar kupát nyert a hajdúságiakkal. Utolsó állomás helye is DVSC volt, ahonnan szezon közben kellett távoznia. Az új diósgyőri vezetőedzőnek nem lesz egyszerű dolga, hiszen idén a DVTK mindössze 33 ponttal az NB1 11. helyén végzett, és kiesett a másodosztályba.

A DVTK honlapjának tett nyilatkozatában Kondás elmondta, hogy:

„Egyszer már volt megkeresésem a klub részéről, akkor nem jött össze, de örülök, hogy most rám esett a választás. Ugyanakkor nagyon sajnálom, hogy a csapat kiesett az NB I.-ből, mert tudom, hogy milyen fontos a DVTK az itt élő embereknek és a klub szurkolóinak. Ezt annak idején játékosként és ellenfélként is volt szerencsém megtapasztalni."

Az új diósgyőri trénernek egyértelmű célja az NB1-be való visszajutás: 

"Szeretném, ha a csapat visszajutna oda, ahol a helye van. Ezért kell nekünk a kollégákkal és a játékosokkal nagyon sokat dolgozni, hogy ez sikerüljön. Tudom, hogy mit éreznek a szurkolók, én is át tudom érezni, hiszen mi is kiestünk a Debrecennel. Nehéz volt, de fel kell állni, mert az is fontos, hogy egy kudarc után valaki milyen gyorsan és hogyan tud felállni. Ehhez nagyon nagy szükségünk lesz a szurkolók támogatására is, mert én azt vallom, hogy egy csapat akkor tud eredményes lenni, ha a klubban dolgozó minden ember és a szurkolók is a csapat mellé állnak."

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

 Villarreal-Manchester döntőt rendeznek az Európa-ligában, a Villarreal győzelme 4.80-szoros pénzt fizet.

Unibet
Hirdetés