Hivatalos: Kinevezték az EL-döntős új edzőjét

Hozzászólások()
PRO SHOTS
A Manchester United ellen finálét játszó holland csapat kinevezte új trénerét.

A patinás holland Ajax a hivatalos honlapján jelentette be az együttes új vezetőedzőjét
 
Az amszterdami kispadot Marcel Keizer foglalja el a következő szezonban.
 
A tréner két évre kötelezi el magát az Ajaxhoz, szerződésében plusz egy év opció is szerepel.
 
A Manchester United ellen Európa Liga-döntőt játszott holland klub eddigi vezetőedzője, Peter Bosz a Borussia Dortmund irányítását vette át, az ő helyére érkezik Keizer.
 
Az Ajax új trénere az előző idényben a klub tartalékcsapatánál dolgozott, korábban volt az FC Emmen, az SC Cambuur és az SC Telstar vezetőedzője is.
 
Az aláírást követően Keizer optimistán nyilatkozott az amszterdami gárda honlapjának.
 
- Az előző idényben jól szerepeltünk a csapatommal, de a futball kiszámíthatatlan, bármi megtörténhet. Természetesen ez egy hatalmas lehetőség számomra, és mindent elkövetek, hogy élni tudjak az eséllyel. Jelen pillanatban még a szabadságomat töltöm, de büszkén írom majd alá az új szerződésemet. Alig várom, hogy kezdetét vegye a felkészülés, készen kell állnunk a nemzetközi porondra. A hazai pontvadászatban pedig természetesen nem is lehet más célunk, mint a bajnoki cím - fogalmazott az Ajax új edzője.
 
Marcel Keizer Jong Ajax Jupiler League

Bezárás