Hírek Élő eredmények
DAC

Hivatalos: Kalmár Zsolt hosszabbított a Dunaszerdahellyel

13:50 CEST 2019. 06. 26.
Kalmár Zsolt DAC
A magyar válogatott középpályása egy évvel hosszabbította meg a szerződését.

A DAC a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy a magyar válogatott középpályás, 2022 nyaráig hosszabbította meg a szerződését a felvidéki együttessel. 

Kalmárnak több kérője is akadt a nyári átigazolási időszak folyamán, többek között a Vidi és a török Trabzonspor is bejelentkezett a DAC játékosáért, aki végül a maradás mellett döntött. 

Kalmár 2017 augusztusában érkezett Dunaszerdahelyre és a szlovák bajnokság egyik legértékesebb játékosává nőtte ki magát az évek során, így akár azt is mondhatjuk, hogy a DAC legnagyobb erősítése az volt a nyári átigazolási időszak folyamán, hogy sikerült megtartaniuk a csapatuk egyik legjobbját. 

- Maradok! A DAC-ban megkaptam annak lehetőségét, hogy ismét futballistának érezhessem magam, ezért nagyon boldog vagyok, hogy még egy évvel tovább szerepelhetek a csapat színeiben és további sikereket érhetünk el közösen. Hajrá, DAC! - nyilatkozta Kalmár a hosszabbítását követően. 

A 24 éves középpályás 64 mérkőzésen lépett pályára a DAC színeiben és ezeken a találkozókon 16 gólt szerzett és 15-ször szerepelt már a magyar válogatottban is

A dunaszerdahelyi csapat vezetőedzője, Peter Hyballa is elismerően beszélt Kalmár Zsoltról. 

- Ő egy abszolút kreatív játékos, aki képes a különbséget jelenteni a meccseken. Az új idénynek is egy nagyon fiatal csapattal vágunk neki és az ő jelenléte kulcskérdés lesz a csapatunk számára. Remekül együtt lehet vele működni és úgy vélem, hogy a szerződéshosszabbítás mindkét fél számára kiváló hír!

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit