Hírek Élő eredmények
Barcelona

Hivatalos: Iniestát bejelentette új csapata

12:00 CEST 2018. 05. 24.
2018-05-24-iniesta5
A Barcelona távozó ikonja aláírt.

A japán élvonalbeli Vissel Kobe együttesében folytatja pályafutását Andrés Iniesta, az FC Barcelonától távozó spanyol klasszis.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

A japán első osztályban 15 forduló után a 6. helyen álló együttes – amelyben egy másik világbajnok, Lukas Podolski is futballozik – magyar idő szerint csütörtök délelőtt jelentette be a világ- és Európa-bajnok ikon érkezését.

Mint ismert, a 34 éves középpályás a 2017–2018-as szezon végén elhagyta nevelőegyesületét, az FC Barcelonát.

Iniesta többek között kilenc bajnoki címet nyert és négyszer hódította el a Bajnokok Ligája-trófeát a katalánokkal.

A spanyol válogatottal két Eb-n és egy vb-n lett aranyérmes.