Balogh Norbert kölcsönben a Vasasban folytatja pályafutását - adta hírül az angyalföldiek hivatalos honlapja.
A 26 esztendős támadó a Dunaszerdahely játékosa, ősszel 13 tétmeccsen kapott lehetőséget, gólt nem szerzett.
"Boldog vagyok, hogy itt lehetek, nagyon pozitív számomra, hogy a klub érdeklődött irántam. Jelenleg nem ideális a csapat tabellán elfoglalt helyezése, de 2-3 győzelem elég lehet ahhoz, hogy felzárkózzunk, hiszen a keretet nagyon jó futballisták alkotják. Minden erőmmel azon leszek, hogy a csapatot segítsem és a klub elérje a bajnokságban a célját" - mondta Balogh a vasasfc.hu-nak.
A csatár itthon korábban a Debrecenben és a Bp. Honvédban futballozott, összesen 72 NB I-es meccsen 15 gól és 11 gólpassz a mérlege.
"Balogh Norbert személyében olyan játékost sikerült megszereznünk, akitől azt várjuk, hogy segíti eredményesebbé tenni együttesünk támadójátékát. Kivételes fizikai adottságainak köszönhetően kiemelkedő a fejjátéka, emellett remekül cselez, váratlan megoldásokra képes, így több szempontból is igen kellemetlen ellenfél lehet riválisaink védői számára. Nem mellékes, hogy Kondás Elemér vezetőedzőnk jól ismeri, hiszen korábban már dolgoztak együtt, így reményeink szerint a csapatba való beillesztése is zökkenőmentes lesz. Bízunk benne, hogy Angyalföldön ismét a legjobb formájában láthatjuk majd, így ez a szezon végéig szóló kölcsönszerződés mindkét fél számára gyümölcsöző lesz" - nyilatkozta Nagy Miklós sportigazgató.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

