Csütörtökön Olaszország legfelsőbb sportbírósága bejelentette, hogy hatályon kívül helyezi az Olasz Labdarúgó Szövetség januári döntését, amely szerint 15 pontot vontak le a Juventustól, így a torinóiak a harmadik helyre ugrottak a Serie A tabelláján.
A közlemény szerint erre azért került sor, mert befogadták a klub fellebbezését, így újra kell tárgyalni az ügyet. A végső ítélet egy hónap múlva várható, ekkor ül össze újra a testület.
Így áll most a Serie A tabellája:
A Zebrák abban bíznak, ha az egész büntetést nem is törlik el, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint kisebb mértékű pontlevonást kaphatnak majd.
A Juventus azért kapta januárban a büntetést, mert a vád szerint kettős könyvelést folytattak, valamint az átigazolási szerződésekben fiktív számokat szerepeltettek, a pontlevonás mellett több egykori vezetőt is eltiltottak.
A mostani határozattal elfogadták Pavel Nedved korábbi alelnök fellebbezését, elutasították viszont Agnelliét, Paraticiét, Cherubiniét és Arrivabene-ét, ők korábban mind különböző mértékű eltiltást kaptak.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.



