Az AC Milan a hétfő esti órákban jelentette be, hogy további egy évvel, 2025-ig meghosszabbította vezetőedzője, Stefano Pioli 2024-ig szóló szerződését, így továbbra is jó ideig ő marad a csapat edzője.
Az 57 éves pármai születésű szakembert 2019 októberében nevezték ki a Rossoneri élére, és már az első szezonjában sínre tudta tenni az együttest, majd a 2020-2021-es idényben a bajnokságban a második, a legutóbbi kiírásban pedig az első helyig kormányozta őket. Pioli hosszú évek után újra BL-be és Olaszország tetejére vezette a Milant. A tavalyi bajnoki cím idején Piolit nem meglepetésre az év edzőjének választották a Serie A-ban. A szakember irányításával a milánóiak 153 mérkőzésből 87-et nyertek meg 37 döntetlen és 29 vereség mellett.
A múlt hétvégén a Torinótól vereséget szenvedő Milan jelenleg a harmadik helyet foglalja el a Serie A tabelláján.
A Rossoneri a BL-ben szerdán ki-ki meccset vívhat a továbbjutásért az osztrák Salzburg ellen.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.




