Torghelle Sándor SztárboxRTL

Hiába számoltak rá, Torghelle Sándor végül kiütéssel győzött, és megnyerte a Sztárboxot! – VIDEÓ


November 3-án lezárult a Sztárbox 2024-es szezonja, ahol a várva várt férfi középsúly döntőben Torghelle Sándor és Törőcsik Dani csapott össze a győzelemért. A versenyzők már az elmúlt hetekben is bizonyították, hogy minden erejükkel és elszántságukkal a címért küzdenek.

A férfi középsúly kategóriában idén összesen nyolcan indultak, azonban csak Torghelle és Törőcsik jutottak el a végső összecsapásig. Torghelle első mérkőzése Shane Tusup ellen zajlott, ahol technikai KO-val győzött. A következő körben Herceget is legyőzte, ezzel biztosítva helyét a döntőben. Törőcsik Dani elsőként Veréb Tamás ellen lépett a ringbe, majd Szecsei Valtert győzte le az elődöntőbe. A tetoválónak egyetlen meccse sem ment végig, az ellenfele mindkét alkalommal feladta.

A finálét megelőző hetekben a két versenyző keményen készült edzőik segítségével, részletesen elemezve egymás mozgását és technikáját.

A mérkőzés elején mindketten lendületesen kezdtek: Törőcsik több pontos ütést is bevitt, amire Torghelle gyors válaszokat adott. Kokó a meccs után elmondta, hogy sok volt a csapkodás, kevesebb volt a pontos találat.

Az izgalmas összecsapás első menete drámai fordulatot vett, amikor Törőcsik a padlóra került, és rászámolás következett. Nem sokkal később újra rá kellett számolni Törőcsikre, mert a tetováló ismét erős ütéseket kapott, míg egy ponton Torghellére is rá kellett számolni. Az intenzív küzdelem végül Törőcsik harmadik padlóra kerülésével zárult, amivel a mérkőzés véget ért.

A férfi középsúly bajnoka 2024-ben így Torghelle Sándor lett, aki kemény munkával és kitartással vívta ki magának a győzelmet a Sztárbox Szuperdöntőjében.


A döntőt IDE KATTINTVA tudod visszanézni.

Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0