Évekig tartó huzavona után hétfőn végre kezdetét veszi az angol futball egyik, hanem a legnagyobb és legvitatottabb csörtéje.
Következő mérkőzés
Az egyik sarokban a Premier League, a másikban a Manchester City, középen pedig 115 vádpont, na de merre billen majd a mérleg?
Mint ismeretes, a manchesteri kékek ellen 2023 februárjában emeltek vádat a pénzügyi fair play állítólagos megsértése miatt. A vádpontok – összesen 115 – a 2009-10-estől kezdődő kilenc szezonra vonatkoznak, és négyéves nyomozást követően fogalmazódtak meg.
A tárgyalássorozat várhatóan 10 héten keresztül fog zajlani, az ítélethirdetést pedig jövő év elejére várják.
Ha bűnösnek találják, pénzbírság és súlyos pontlevonás, akár a Premier League-ből való kiesés is fenyegeti a manchesteri egyesületet, amelyet azzal is vádolnak, hogy nem működött együtt a nyomozásban. Ez esetben a klub neve örökre összemosódik a sport egyik legnagyobb pénzügyi botrányával, hosszú időre árnyékot vetne a City eredményeire, bizonytalanságba taszítaná a klub jövőjét, és esetleges kártérítési követeléseket váltana ki más kluboktól.
De akár Nagy-Britannia kapcsolatát is befolyásolhatja az Egyesült Arab Emirátusokkal, amely a szigetország rendkívül fontos szövetségese és kereskedelmi partnere.
A Manchester City mindvégig az ártatlanságát hangoztatta, képviselői arról beszéltek, hogy „átfogó, megdönthetetlen bizonyítékkal rendelkeznek” igazuk alátámasztására.
Ha a klubot tisztázzák, a liga fenntarthatósága és versenyképessége csorbul, a szabályok életképessége pedig komoly kétségek közé esik.
Mi a 115 vádpont a Manchester City ellen?
54 esetben pontos pénzügyi információk megadásának elmulasztása,
14 esetben a pontos adatok megadásának elmulasztása a játékosok és a menedzserek kifizetésére vonatkozóan,
5 esetben az UEFA szabályainak be nem tartása, beleértve a Pénzügyi Fair Play-t,
7 esetben a Premier League szabályainak megsértése,
35 esetben a vizsgálatok során való együttműködés elmulasztása