Hosszabb időre kidőlt Tóth Milán, a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas támadója.
Az elmúlt idényben 18 találattal a másodosztályban Kirchner Krisztiánnal holtversenyben gólkirály Tóth Milánnak, aki a jelenlegi kiírásban is hétszer volt már eredményes, részleges szakadást diagnosztizáltak a vádlijában.
Az angyalföldi klub honlapjának beszámolója szerint az ilyen sérülésből négy-hat hét után lehet visszatérni.
Sajnos egy orvosi vizsgálat idő közben azt is kiderítette, hogy ennél hosszabb időre kell nélkülöznünk fiatal támadónkat, akinek részleges szakadást diagnosztizáltak a vádlijában. Az effajta sérülés regenerációja nagyjából 4-6 hetet vesz igénybe – ebből egy már eltelt. Orvosi stábunk és természetesen Milán is mindent megtesz azért, hogy még az őszi fordulókban visszatérhessen a pályára.
A sérülések alaposan megnehezítik együttesünk dolgát a mostani idényben, csapatkapitányunk, Berecz Zsombor a bajnoki nyitány előtt dőlt ki, és azóta sem lépett pályára. Rajta kívül is meghatározó, kis túlzással egy kezdőnyi kulcsembert kell nélkülöznünk folyamatosan: Hinora Kristóf, Pávkovics Bence és Baráth Botond is régóta harcképtelen – a többi hiányzóval kapcsolatban a megszokott módon, az összecsapást megelőző cikkünkben tájékoztatjuk majd drukkereinket.
Ahogyan az elmúlt héten vezetőedzőnk, Pintér Attila is fogalmazott: „Hétről hétre több meghatározó játékosunk dől ki és kell „újjáépíteni” a csapatot. Szerencsére vagyunk elegen, megpróbáljuk úgy megoldani a feladatainkat, hogy eredményesek legyünk, és bár nagyon nehéz lesz, mindent megteszünk azért, hogy a következő szezonban a Vasas az első osztályban futballozzon.” - írta közleményében a klub.

