Szombaton 3-1-re legyőzte az Aston Villa a Wolverhampton Wandererst, de nem lehetett felhőtlen a birminghami szurkolók öröme, hiszen John Mcginn-nek sérülés miatt el kellett hagynia a pályát. Unai Emery vezetőedző úgy nyilatkozott, hogy a combizomsérülést szenvedő csapatkapitányára "hetekig nem számíthat."
Ez különösen nagy érvágást jelenthet a Villának, mert kérdésessé vált, hogy vajon bevethető lesz-e Mcginn október másodikán, a Bayern München ellen.

Amennyiben valóban hetekig elhúzódik ez a sérülés, akkor a 69-szeres skót válogatott kihagyni kényszerül hétközi Ligakupa-mérkőzést is, illetve a Manchester United és az Ipswich elleni bajnoki találkozóra sem biztos, hogy felépül.
Egyébként a várakozásoknak megfelelően kezdték az idényt az Oroszlánok. Öt Premier League-összecsapásból négyszer begyűjtötték a három pontot, egyedül az Arsenal tudta őket két vállra fektetni. Ami a BL-t illeti, az 1982-83-as szezon után stílusosan, egy 3-1-s győzelemmel tértek vissza a sorozatba Ollie Watkinsék.



