Komoly összecsapás alakult ki a Leicester City és a Legia Varsó UEFA Európa Liga összecsapás második félidejében a lelátón. A Leicestershire Police közlése szerint a vendég szurkolók átlépték az őket a hazai nézőktől elválasztó zónát, ekkor nyomultak be a rendfenntartók a vendég szektorba.
Az eset során hét szurkolót letartóztattak, 12 rendőr pedig megsérül, ketten kórházba is kerültek. Egy rendőrtisztet agyrázkódással vizsgáltak ki, egy pedig csuklótörést szenvedett.
„Bár örülök, hogy a tisztjeink jól reagáltak, és sikerült visszatartani a vendégszurkolókat a szektorukon belül, és minimálisra csökkenteni a kontaktust köztük és a hazai közönség között, rendkívül kiábrándító, hogy számos szurkoló úgy viselkedett, ahogyan tették. Mindemellett tizenkét tiszt megsérült az összecsapás során” – mondta Julia Debenham, a leicestershire-i rendőrség rendőrfőkapitány-helyettese.
A találkozót a Leicester City nyerte 3-1-re.





