A Chelsea 2-0-ra verte a Tottenham Hotspurt az angol bajnokság 26. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.
A Chelsea a Tottenhamet fogadta, mindkét csapat számára volt tét, hiszen a kékek egy sikerrel 3 pontra zárkózhattak volna fel, a már EKL-helyen álló Manchester Unitedre, míg a Spurs az Aston Villára akart tapadni az utolsó BL-helyért.
A hazaiak kezdték veszélyesebben a mérkőzést, Nicholas Jackson és Noni Madueke is helyzetbe került, de gól nem született. Nem úgy, mint a 24. percben, amikor Conor Gallagher beadását fejelte a kapuba Trevoh Chalobah. A félidőben még Mykhailo Mudryk és Cristian Romero előtt adódott lehetőség, de maradt az 1-0.
A második félidő eleje meglehetősen eseménytelenül telt, a Tottenham nem tudta veszélyeztetni a Chelsea előnyét. Sőt a 72. percben Nicolas Jackson megduplázta a különbséget, ezzel gyakorlatilag eldöntve a mérkőzést.






