Egygólos hátrányban várhatta a Ferencváros az Olimpiakosz elleni hazai visszavágót az Európa Konferencia-liga nyolcaddöntőjébe jutásért vívott párharcban.
Sokáig csak kóstolgatták egymást a csapatok a Groupama Arénában, nem igazán alakult ki veszély egyik kapu előtt sem, aztán az első félidő hajrájára mintha alábbhagyott volna Dejan Sztankovics együttesének koncentrációja.
A 38. percben Cissé vesztett labdát a saját térfelén, majd Horta adott remek passzt Fortunisnak, aki nagy helyzetben nem sokkal a bal alsó mellé lőtt, egy percre rá pedig Abu Fani ívelt haza messziről, életveszélyesen, a labdára Podence csapott le Cissé mellett, majd nagy helyzetben kapu fölé bombázott.
A 42. minutumban Podence bal oldali beadását El Kaabi fejelte volna kapura, a labda viszont Mmaee kezéről pattant ki, a játékvezető pedig videózás után büntetőt ítélt. A tizenegyest El Kaabi magabiztosan értékesítette.
A fordulás után sem lettek erőteljesebbek a ferencvárosi támadások, és ez feküdt a vendégeknek is, akik rengeteg hibára kényszerítették a zöld-fehéreket, a magyar bajnoknak ezen az estén a gólszerzésre is alig volt esélye, így búcsúzott az európai porondtól.