Dominik Szoboszlai Liverpool 2023-24Getty Images

Hátrányból fordítva verték mumusukat Szoboszlaiék!

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x)

A Premier League 30. fordulójában a második helyen álló Liverpool egyik mumusát, a Brightont fogadta, amely ellen az elmúlt nyolc összecsapásán mindössze egyszer tudott győzni.

Természetesen ezúttal is a Vörösök kezdőcsapatában kapott helyet Szoboszlai Dominik, aki a 2. percben védekezni kényszerült, Adingra iramodott meg ugyanis a bal szélen, a centerezésbe beleért a magyar válogatott csapatkapitánya, de a labda Van Dijk lábáról Welbeck elé pattant, a támadó pedig állítgatás nélkül a bal felsőbe bombázta azt.

A hazaiak sokat tettek az egyenlítésért, főképp Szalah próbálkozott többször is, ám mindannyiszor célt tévesztett.

A 27. percben Szoboszlai jobb oldali szögletét kifejelték a védők, de Szalah visszabólintotta azt, a labda Veltman lábáról perdült tovább saját kapuja felé, amire Luis Diaz csapott le és estében a jobb felsőbe stukkolt.

A fordításra a 65. minutumig kellett várni, ekkor Szoboszlai kapott labdát a jobb szélen, remekül látta meg középen Mac Allistert, aki két védő között Szalahot ugratta ki, az egyiptomi jobbal átvette a labdát, majd tíz méterről, ballal a kapuba lőtt.

Nem sokkal később egy gyors kontra végén Szalah tálalt remekül Luis Diazhoz, aki éles szögből lőtt, a labda Verbruggen lábai között a kapuba csordult, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette az újabb gólt.

A 91. percben Szalah járt közel a harmadikhoz, de Verbruggen hatalmas bravúrral szedte ki a jobb alsó felé tartó labdát, így több gól már nem esett, a Liverpool pedig a tabella élére állt.

Szoboszlai Dominik a 94. percig volt a pályán.

Hirdetés
0