A Mirror értesülései szerint a Manchester United Jadon Sanchóval szeretné megerősítene a támadószekcióját.
A 19 éves szélső a 2018/2019-es szezonban robbant be a Borussia Dortmund csapatába és 34 mérkőzésen 12 találatig jutott, valamint 17 gólpasszt osztott ki a társaknak.
Sancho pedig ott folytatta idén ahol a tavaly abbahagyta és 8 találkozót követően már 6 asszisztnál jár, illetve 3-szor ő maga is betalált.
Nem csoda tehát, hogy felkeltettek többek között a Vörös Ördögök figyelmét is, akikre talán miden eddiginél jobban ráférne az erősítés.
A Manchester United együttese pedig úgy tűnik, hogy igencsak komolyan gondolja a fiatal szélső szerződtetését és 100 millió fontot sem sajnálnának kifizetni Sanchóért.





