Nem akármilyen mérkőzésen fogadta a Plymouth Argyle a Preston North End csapatát az angol másodosztály (Championship) 12. fordulójában. Az októberben Bosznia-Hercegovina ellen a magyar válogatottban is bemutatkozó Szűcs az első perctől fogva a pályán volt, ám meglehetősen rosszul kezdett a Plymouth, amely 48 percnyi játékot követően 3-0-s hátrányba került.
Ez azonban nem szegte a hazaiak kedvét, akik egy szabadrúgás utáni kipattanóból az 55. percben szépítettek. Innentől vérszemet kapott Rooney legénysége: Andre Gray fejesgóljával ismét betaláltak, és ekkor még mindig volt nyolc perc a rendes játékidőből. Nem is bírta ki a fokozódott nyomást a Preston, Morgan Whittaker kiegyenlített, ezzel nagyon fontos pontot szerezve a kiesés elől menekülő zöld mezeseknek.
Bár nem szerzett gólt, Szűcs a siker egyik fő letéteményese volt, hiszen mind védekezésben, mint a támadások elindításában kulcsszerepet vállalt. Hét tisztázás, három szerelés és ötből négy földön megnyert párharc fűződött a DVTK-nevelés nevéhez, valamint az összes beadása (egy) és hosszú labdája (négy) pontosnak bizonyult.
A mérkőzés összefoglalója:
Forrás. Sofascore



