Cristiano Ronaldo szeretné szorosabbra fűzni kapcsolatát a rajongóival, ezért hivatalosan is elindította saját YouTube-csatornáját.
A 39 éves focista a csatornán nyújt majd betekintést mindennapjaiba, megosztva többek között felkészülési rutinját, regenerációs módszereit, tanulmányait, valamint étkezési szokásait. Emellett különleges vendégek is feltűnnek majd a videókban.

„Régóta a fejemben járt már ez a projekt, és örülök, hogy végre megvalósulhatott. Mindig is szerettem közel lenni a szurkolóimhoz a közösségi médián keresztül, és most a YouTube-csatornámmal még szélesebb közönséget érhetek el. Ezzel a platformmal lehetőséget adok arra, hogy még jobban megismerjenek engem, a családomat, valamint, hogy mit gondolok a világról. Alig várom, hogy izgalmas témákról beszélgessünk olyan vendégekkel együtt, akik biztosan meglepetést okoznak majd”
– árulta el Ronaldo a csatorna bemutatóján.
Az ötszörös aranylabdás támadó már most több mint 917 millió követővel rendelkezik különböző a közösségi média felületeken, és új YouTube-csatornája is gyorsan népszerűvé vált, már több mint 8 millióan iratkoztak fel rá.

