Ahogyan arról már korábban mi is beszámoltunk, több NB III-as csapatnál is koronavírus fertőzött játékosokat találtak az elmúlt héten, így ezen a hétvégén újabb bajnoki mérkőzések maradnak el.
A Füzestgyarmat-Putnok mérkőzés elmarad, csak úgy mint a THSE-Szabadkikötő Érd találkozója, valamint a Veszprém tatabányai vendégjátéka is.
Az előző héten több edzőmérkőzés, illetve alacsonyabb osztályú bajnoki is elmaradt a fertőzött játékosok miatt. Néhány csapat halasztási kérelmét elutasította az MLSZ, így nekik tartalékosan, a keretet fiatalokkal feltöltve kell kiállniuk a hétvégi mérkőzéseken, így járt a másodosztályú Csákvár is, ahol nyolc játékos mellett vezetőedző Visinka Ede is fertőzött, így az ő meccsüket elhalasztották októberre. Sőt a csákváriak annyira pechesek, hogy egy kapust mezőnyjátékosként kellett nevezniük.
A THSE–Érd összecsapást október 28-án pótolják, míg a másik két találkozó időpontját a versenybizottság később jelöli ki – írja az NB1.hu.

