Douglas Costa azonnali hatállyal felbontott még két hónapig élő szerződését az LA Galaxy-nál, tudatta a brazil szélső a közösségi média felületein.
Douglas Cotsa 2022 júliusában csatlakozott a Los Angeles Galaxy-hoz. A brazil támadó ingyen érkezett, miután Európában megjárta a Shakhtar Doneck, a Bayern München és a Juventus csapatát is. Mindenhol sikerült minimum három bajnoki címet szereznie az adott bajnokság élvonalában, míg a brazil válogatottban 31 alkalommal húzta fel a címeres mezt.
Miután lejárt a szerződése a Juventusnál az Észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban találta meg helyét. Szerződése 2023 december végéig élt volna a Galaxy-nál, azonban a Nyugati-Konferenciában 13. helyen végzett alakulat nem jutott be a rájátszásba, így fontolóra sem vette a hosszabbítást. Sőt a szurkolók nagy megdöbbenésére hamarabb felbontotta szerződését a los angelesi alakulattal.
Egyesek szerint a Galaxy-nál nyújtott gyenge teljesítménye és a vezetőséggek való feszült kapcsolata miatt dönthetett a korábbi távozás mellett, mások szerint az új csapatát szeretné minél hamarabb megtalálni. A játékos ügynöke tagadta, hogy korábban tárgyalásokat folytattak volna Costa egykori brazil klubjával, a Gremióval, így nem valószínű, hogy visszatér hazájába.
Fabrizio Romano értesülései szerint szaúdi klubok állhatnak a háttérben, akik tárt karokkal várják a 33 esztendős szélsőt.

