A labdarúgó NB I-ben érdekelt DVTK a hivatalos honlapján közölte, hogy kölcsönvette az ETO FC Győr 19 éves támadóját, Huszár Marcellt.
Huszár Marcell Győrzámolyban kezdte labdarúgó pályafutását, majd az ETO utánpótlásába került, ahol lépésről lépésre haladt előre. Nem sokkal a 17. születésnapja előtt bemutatkozott az NB III.-ban, fél évvel később pedig az első csapatban debütált.
Fiatal kora ellenére már 36 mérkőzésen szerzett rutint a második vonalban, és hat gólt szerzett. Emellett folyamatosan hívták a korosztályos válogatottakba is, az U19-esek között négy alkalommal lépett pályára.

