Az Athletic Bilbao csapatát ugyan mindössze két hely választotta el a Barcelona elleni meccs előtt a katalánoktól a tabellán, ám mégis nyolc pont. Azt gondolom, nem állítunk túl merészet, ha azt mondjuk, sima győzelemre egyik együttes sem számíthatott előzetesen.
Vasárnap este a La Liga soros fordulójában e két gárda csapott össze.
Bár ez barokkos túlzás, összecsapásról ugyanis az első játékrészben szó sem volt. A leginkább említésre méltó dolog is egy sajnálatos eset volt – De Jong rosszul ért földet, megsérült, ránézésre nem úgy tűnt, mintha hamar visszatérne a jövőben. Aztán ennyi, és semmi, mezőnyjáték, amiből igazán ki sem rajzolódott, ki mit szeretne. Csak a második félidőben lehetett bízni semleges nézőként, hátha jön valami…
“De nem jött!” – mondaná a narrátor, ha ez egy dokumentumfilm lenne, tegyük gyorsan hozzá, annak is beillett volna, egy lassú mederben folyó, apránként kibontakozó dokumentumfilmnek. Helyzetek voltak, de semmi egyéb.
A gól nélküli döntetlen igazán egyik csapatnak sem jó – a Barcelona marad harmadik, a Bilbao pedig így alig tud közelebb lopózni a negyedik Atletico-hoz.
A forduló vasárnapi eredményei
Atletico Madrid–Betis 2–1
Villarreal–Granada 5–1
Mallorca–Girona 1–0




